Életem első utcai futóversenye amit láttam a 2011-es keszthelyi volt és bár a kissé fura stílusú bemondó srác nagyon nem tetszett maga a rendezvény magával ragadott és éreztem, hogy előbb vagy utóbb de részese akarok lenni ennek az atmoszférának. Lelkesen szurkoltunk az Ivettel vagy két órán keresztül aminek a végére megfájdult a tenyerem a sok tapsolástól. Menet közben több versenyző mondta, hogy be lehet ám állni, de akkor még a félmaraton elég távolinak tűnt. Azóta pár versenyen részt vettem, így a bemondókkal sikerül egyre jobban egy hullámhosszra kerülni, szokni a stílust, majd vasárnap eljött a nagy nap. Újra Keszthelyen, de most már versenyzőként.
Nem izgultam mert éppen egy idegbecsípődésből lábadoztam aminek következménye képen elég könnyed felkészülést sikerült produkálni. Szekszárd után még azt mondtam, hogy 1:50 alá akarok menni Keszthelyen, de szombaton már kiegyeztem volna egy 2:00 alatti idővel is tekintettel, hogy a héten futottam egy közel másfél órás 15 kilométert. Azért próbáltam megtenni minden tőlem telhetőt és egész héten tésztát ettünk még a versenyt megelőző tészta partin is bevágtuk a túróstésztát, hogy ezen már ne múljon. Aztán mivel nem akartam elkövetni azt a hibát mint Pesten, közvetlen a rajt előtt elmentem még a toalettre, hogy ne cipeljek felesleges fél kilót, ezért nem fértem be hátra a rajtzónába. Az Ivettel a rajtzóna első harmadánál várakoztunk a kordonon kívül mondom majd megyek a végén. Ekkor az Ivett szólt, hogy másszak át a kordonon mert nem én lennék az első. Kicsit vonakodtam, de bemásztam. Itt már a karámból nézek kifele.
Ez mint kiderült kiváló ötletnek bizonyult. Na lényeg, hogy kicsit szorongtam a mezőny egyharmadától indulni de aztán eldördült a rajt pisztoly és jött minden magától.
Innen elég eseménytelen volt a verseny mert minden összejött. Nem fájt semmi, nem feszélyezett semmi csak mentem, az elején talán egy kicsit gyorsan is mert 5:10 körüli ezrekkel mentem az első 5-6 kilométert. Itt még ruganyos járással.
Gondoltam talán elfáradok a végére, de ezzel majd akkor kívántam foglalkozni. Itt az első kör végén érek a célba - utólag nézve itt már dúrva sarok becsapódással. Ehhez hozzájárulhat, hogy a célegyenes előtt volt egy jó száz méter hosszú emelkedős utca és kicsit kifulladtam.
Frissítettem vagy nyolcszor, félúton bekaptam egy Magne B6-ot és tartottam a tempót. Persze a végére lassultam valamelyest, de nem jelentősen. Azért a legvégén az Ivett buzdítására még egy kis hajrára is marad erő bár csak az utolsó százötven méterre, így a 21,1 kilométert megtettem 1:51:18 alatt 24 fokban gyenge szellőben. Eddig itt voltam a leggyorsabb. Nem is nézek ki sokkal rosszabbul mint egy képpel feljebb.
Tanulság az, hogy érdemesebb egy kicsit nagyobb önbizalommal elölről indulni, persze szépen kint a szélén, hogy a gyorsabbak el tudjanak menni mert így nem komótosan kezd az ember amiből nehezen gyorsul fel. Továbbá, hogy frissíteni meg kell állni mert hosszú távon többet nyer az ember, mint amit azzal a 20 másodperccel veszít amíg iszik. Végül, elég csak egy pár napnyi szénhidrát napot tartani mert most egy darabig a tésztára rá sem tudunk nézni.
