Madáretető

Két héttel a verseny előtt Sötét völgyben a hóban kibicsaklott a jobb bokám egy hosszú futás alkalmával. Kicsit pihentettem majd egy héttel korábban futottam még egy hosszút ekkor a jobb megint rendetlenkedett. Ennyi előszó szükséges a történtekhez. Bár az idő esős volt az Ivett jött velem szurkolni biciklivel. A rajt után sikerült beállni egy jól tartható tempóra amit végig követtem is. Tíz kilométernél a bal bokám az egyenetlen terhelés miatt piszkosul fájt olyan tizenötig majd szépen elmúlott. Más esemény nem nagyon volt most. A végén még volt egy lány akit sikerült utolérni az utolsó három kilométeren vagy négyszáz méter hátrányból, valamint egy srácra is megpróbáltam ráfutni a Sorompótól kezdve, de benne nagyobb volt a szufla és rövid volt a táv a célig. Így bár a 172-es versenyzőt utolérni nem sikerült végül, a 23,8km 1:59:32 alatt 5:01-es tempót jelent. Bizakodásra ad okot.

Kicsit megkésve, de itt a tudósítás 2013 első megmozdulásáról a Pécs - Harkányról. Onnan kezdeném, hogy tavaly a váltó egyéb okok miatt nem jött össze, egyéniben meg elképzelhetetlennek tartottam a táv teljesítését különösen a szintemelkedések figyelembe vételével. Azóta eltelt egy év és 1500km.

Kicsit elnézhettem a rajt időpontját, így egy órával hamarabb érkeztünk. Minek utána a bárányhimlő söpört végig a családon éppen az egyetlen mobilizálható gyerekkel a Lórival utaztunk le Pécsre. Az egy óra plusz a Lórival kicsit nehezen telt, mert mindent megpróbált csinálni amit nem lehet. A rajtot így is sikerült lekésni, mert amikor eldördült a rajtpisztoly és elindult az óra, én még éppen a vasúti síneknél eresztettem le a feleslegessé vált folyadékot mert ugye minden deka számít. Ennek megfelelően legutolsónak indultam mikor a szurkolók már ellepték a rajt területét. Az Ivett meg is jegyezte, hogy "Hát te, meg hol voltál?". Egy szóval elmagyaráztam "Pi**tam." majd nekilódultam a mezőny után.

A Siklósi úti felüljáró alól bő 25 perc vezet felfele a reptérig. Mire odaértünk már nem az utolsó helyen voltam. Az utolsó körforgalomnál láttam egy lányt aki akkorát köpött, hogy még egy férfinak is dicsőségére vált volna. A továbbiak viszonylag eseménytelenül teltek kivétel a váltópontok, ahol bekapcsolódtak a friss versenyzők. Szegény Ivett -köszönhetően a félpályás útlezárásnak- csak nagyon nehezen tudta megoldani a szurkolást. Kocsival jönni semmi értelme, ez a tanulság. A frissítő pontokon a cukros tea nagyon jól esett pláne amikor 5-6 perc múlva beütött a cukor. Nem is gondoltam volna, hogy ekkorát dob az energia szintem. Ez is egy tapasztalat. A Tenkes Csárdáig egész jól ment, aztán onnan lefele már éreztem, hogy hiába nyomom a gázt nem megy a gép. A legvégén még ahol az Ivett várt a Lórival még belehúztam nagyon, de a mozgás már elég darabos volt. 2:09:03 lett a hivatalos végeredmény ami 5:10-es tempót jelent, de tekintettel, hogy később indultam és, hogy a célban lányos zavaromban elfelejtettem megállítani az órát a tényleges eredményt örök homály fedi. Mindazonáltal a 402. helyről a 202-re sikerült feljönni a végére.

Utána még bementünk a fürdőbe tehénkedni a meleg vízbe, majd elmentünk haza Villány fele a kertek alatt.

Igazából kicsit sántít a cím mert előző hétvégén, vasárnap teljesen véletlenül futottunk Sötét-völgyben, az országos mezei futó bajnokság válogatóján, az amatőröknek rendezett kategóriában tíz-tíz kilométert. Elég jól ment mert az Ivett beért egy óra alatt én meg végig tudtam tartani az öt perc alatti tempót (életemben először). Itt próbáltuk lemérni mit is fogunk majd tudni futni jövő héten.

El is jött a nagy nap. Az éjszaka folyamán a Franci nem sokat hagyta aludni az Ivettet és én sem aludtam túl jól a későbbiekben részletezett okok miatt kétszer is voltam a vécén. Fel is keltünk öt óra fele. Reggel felkerekedtünk a szülőkkel, és megindultunk Siófok fele. Oda is értünk egy órával a rajt előtt. Ez mint kiderült majdnem kevés lett, mert előző nap kicsit túllőttem az erőspaprikával és a hashajtóval, így még a rajt előtt egy toalettet is keresnem kellett. Mindezt egyedül, mert eközben az Ivett a Francit ciciztette és váltani jött később. Végül is eléggé a végén sikerült elrajtolni, így megint sok embert kellett kerülgetni. Azért igyekeztem mert meg akartam nézni meddig bírom az öt perc alatti átlagot. Ment is szépen a váltásig probléma nélkül. 52:07-nél váltottunk és én rögtön futottam is tovább az egyéni. Az Ivett nem értette, hogy bár elég szép tempóban ment, hogy lehet, hogy mindenki megelőzi, de aztán rájött, hogy azért mert azok az emberek nagyjából az én öt perces tempómban mentek ő meg hat alatt. Míg ezt ki nem számolta nem volt túl motivált, de utána rákapcsolt és futott rendesen. Én közben tartottam a tempót de tizenhat fele majdnem feladtam. Ekkor tűnt fel, hogy jó ideje jön már mögöttem egy srác. Kérdeztem mit tervezett? Mondta, hogy 1:49:00 alatt akar beérni és ehhez öt perces tempó kell neki mert az elején lassú volt. Na ez kizökkentett a fásultságból, megmutattam neki, hogy én ki után megyek és mentünk tovább ahogy kell. Az utolsó két kilométeren olyan vágtát levágtunk, hogy csuda. Én ugyan a cél előtt lemaradtam vagy ötven métert és a cél előtt rohadtul fájt az oldalam, de jó 1:44:30-as idővel értem célba. Felvettem a befutó csomagot majd indultam is vissza a Rudinak szurkolni. Jött is alig tíz perc múlva, így 1:03:04 alatt nyomta le a saját adagját ami egy kicsit rosszabb mint tavaly, de nem szabad elfelejteni, hogy három hónapja még a szülőszékben majd a műtőasztalon volt. Nagyon büszke vagyok rá. Váltóban ezzel 1:55:11-es idővel végeztünk. Ezzel ötvennyolc vegyes csapatból a huszonkettedikek lettünk.

Sokszor mentem már a Sorompótól haza a Birkiékig, gyakran igen kapatosan, de ilyen messze mint most még nem volt. Mikor ráfordultam a főútra még hátranéztem, hogy a srác jön e még utánam vagy eltévedtem és mivel láttam, hogy jön próbáltam még rádobni egy pár lapáttal, mert itt már kevesebb mint nyolcszáz méter volt csak vissza. Gondoltam beleadok mindent, de azt hittem sosem érek be a célba. Az utolsó ötven méteren tovább próbáltam fokozni a tempót emiatt görcsöltek a lábaim, így elég érdekes stílusban értem be a célba 2:06:34 alatt.

Elég rossz alvás után reggel megnéztem az időjárást és elég biztató 20 fokkal kecsegtetett. A vitaminok bevétele és a tejberizs banánturmix kombinációs reggeli után le is csorogtunk Bonyhádra, miután a fiúkat leraktuk a nagyszülőknél. Parkoltunk, beneveztem majd kezdődött is a futás. Összesen kicsit többen voltunk mint százan úgyhogy nagyon családias volt a rajt. Leghátulról indultam de pár perc és nem egész egy kilométer alatt megelőztem akit meg kellett és tudtam futni a saját tempómban. A pálya elején nagy emelkedők voltak amiket frissen és üdén sikerült leküzdeni, a második felében lankás itt ott kisebb emelkedőkkel. Mondjuk a végén az autópálya felüljáró azért elég meredeknek tűnt. Az Ivett meg a Franci - aki végig aludt mert mint később kiderült beteg lett - nagyon hősiesen szurkoltak több helyen is. Kimondottan aranyos volt a pompon lányos előadás a Bátaapáti elágazónál. Tíztől tizenkét kilométerig két egymás mellett futó nagydarab srác mögött pihengettem a szélárnyékban (egész végig fújt szembe a szél). Majd ráléptem a gázra. Mivel energia volt bennem bőven a frissítőpontokon csak ittam. Tizennyolcnál még nagyon szilaj voltam és gyorsan is mentem, húsznál kezdett zsibbadni a bal lábfejem eleje már megint és fáradtam is. Végre kitaláltam, hogy elmúlik a zsibbadás ha összeszorítom a lábujjaimat. A mórágyi elágazó után észrevettem, hogy jön utánam egy magas fehér zoknis srác. Azt hittem, hogy a két nagydarab közül az egyik. Amekkora lábai voltak próbáltam mondogatni magamnak, hogy ha megelőz hát megelőz, de azért szedtem a lábam mert hát mégis csak futóverseny. Huszonkettőnél már elég kókadt voltam és hátra sem akartam nézni mondván történjen, aminek történnie kell, majd huszonhárom után megláttam végre a Sorompót.

Eddig ez volt a lehosszabb. 23870 méter.

Nem azért volt magányos mert kevés versenyző volt. Erre nem lehetett panasz. Volt vagy 11000 futó amiből 6400 egyéni félmaratonos befutó ember is kerekedett. Azért volt magányos mert tök egyedül mentem. A szurkolótáborom most itthon maradt a legfrissebb csemetével és a fiúkkal.

Megelőzendő a hajnali fél ötös kelést Szekszárdon már pénteken felmentem Érdre a sógorékhoz (köszönöm a lehetőséget), hogy majd ott alszom. Sikerült is este tíztől reggel hatig aludni egy jót némi megszakítással az egész hetes fokozott folyadékbevitel miatt. Reggel hatkor megettem egy fél zacskó kekszet, bevettem a vitaminokat, megittam a narancslevet, majd irány a városliget. Odaértem hét után egy kicsivel. A kocsitól még volt vagy húsz perc gyaloglás a versenyközpontig. Elintéztem a szokásos regisztrációs dolgokat, öltözködtem majd rövid bemelegítés után jött is a kilenc óra. Előtte pár perccel gondoltam még kiengedem a felesleget, mégse mindegy mennyi súlyt cipel az ember. Mire odaértem a hármas zónához ahonnan indulnom kellett volna (1:45-2:00 félmaraton) az már zárva volt. Mondja a srác, hogy most már csak leghátulról lehet indulni. Frankó gondoltam, de megindultam hátra fele. Más is elégedetlen lehetett a helyzettel mert megnyitották a kordont és ott szivárogtak be az emberek köztük én is. Amikor előre néztem láttam, hogy a 2:15-ös iramfutók is jócskán előttem vannak a 2:00-ást pedig már alig láttam. Amire sikerült elindulni (hét perccel a rajt után), a bemondó szerint több mint hatezer futó volt előttem. Na lényeg az, hogy volt kihívás bőven. A 2:15-ösöket rengeteg embert kikerülve utol is értem pár kilométeren belül, de akármennyire is igyekeztem a 2:00-ásokat nem sikerült. Olyan egy kilométert verhettek rám a célig.

Elég gyorsan sikerült kezdeni, mert míg üldöztem az iramfutókat 5:15-ös ezreket mentem olyan öt kilométerig. A Duna másik oldalán az első frissítő pont furára sikerült mert bezacskózott víz volt. Egyből az jutott eszembe, hogy akinek nincs rendes foga az itt bizony nem iszik. Láttam is egy bácsit aki nem tudta kinyitni a zacskót akárhogy is küzdött vele, ezért odaadtam a sajátom én meg később nyitottam az övét. Az első mentőt a nyolcadik kilométer fele láttam. Közben szépen lassan lassultam vissza 5:30-ig. Visszaértünk Pestre ahol a rakparton még jól ment a dolog, sőt utána is egészen tizenhat kilométerig. Onnan nagyon nyögvenyelősen. Sok, a sorból kidőlt és a földön fekvő embert lehetett látni akibe a rendezők próbáltak életet lehelni. Kicsit lelombozó volt és visszatartó erejű. A végén meg még lassabb lehetett mert az utolsó hármon azt hittem sétálok. Ezen a szakaszon két mentőt is láttam. Az utolsó ötszáz megint jó lett, mint szinte mindig és beértem. Nagyon vártam a célt, lehet ezért jött lassan.

25 fok. 1:58:26. Szerintem olyan négy, öt perc maradhatott benne nem több. Látszott, hogy Augusztus második felében alig futottam. További tanulság, hogy fokoznom kell a távot, mert tizenhat kilométer után nagyon fáradok.