Madáretető

14-én szombaton 13 fok, esőben lezajlott a paksi Atomfutás. Mért pályán ez volt az első harminc kilométer feletti futásom. Az Ivett a harmad maratoni távon indult ami szintén neki is a lehosszabb eddigi futást jelentette. Csepegő esőben és lengedező szélben indult a rendezvény. Két percel hamarabb indultunk mint a harmadosok, így nem tudtam az Ivettel menni az elején. Nemsokára átfutottunk egy szállodán ahol éppen lakodalomra készülődtek. A pálya északi végén azért találkoztunk - itt kicsit vissza kellett futnom, hogy egy pacsit azért adjak neki - amikor én már lefele jöttem a hegyről. Az elsőről. Ugyanis volt mégegy, ami olyan meredek volt, hogy lépcső vezetett fel mellette kötél volt kapaszkodónak. Itt kissé összetorlódott a mezőny és gyaloggal kellett a lépcsőket megmászni. Futottunk a Duna partján a sétányon ahol egy kocsma teraszán harmónikás játszott francia sanzonokat. Átfutottunk egy templomon is majd egy emelkedő után a célon áthaladva következett a második kicsit nagyobb fele. Itt az Ivett 14,5km után nagyon szép 1:30:52 eredménnyel be is ért. Azt mondta, hogy még simán tudott volna tovább futni.

Innen még kifutottunk az atomerőműhöz ahol keresztül mentünk az energetikai múzeumon és a látogató központon is. Amikor 22km-hez értünk kicsit kifogyott a lendületem és ez el is tartott vagy 25-ig. Baromi nehezen ment. Lehet a szembeszél miatt vagy mert kicsit meguntam vagy mert ez volt a táv amit eddig versenytempóban futottam nem tudom. A 26-os kilométer utáni frissítőponton ittam egy jó ízűt és mivel már egy ideje kacérkodtam a fáradt gőz leeresztésének gondolatával csak épp a megállást kudarcként éltem volna meg gondoltam, ha már inni úgyis megálltam elvégzem ezt a dolgot is. Hát sokan nem brunyálnak az asztaltól húsz méterre, de az ott engem nem zavart. Utána egy bácsival váltottam pár szót, hogy menjek vagy fussak vele hatperc alatt kicsivel, majd inkább mentem. 28-nál elhagytam egy srácot aki elég rosszul nézett ki, kicsit drukkoltam neki, hogy ami vissza van nem több rendes körülmények között mint negyed óra és itt se lesz huszonötnél több. Itt már kicsit, később jobban jött a görcs de sikerült kordában tartani szerencsére még az utolsó emelkedőn is. Nem tudom mitől került megint elő mert ittam rendesen mindenhol. A sóhiányra vagy a magnéziumra gondolok. A célba érés az Ivett szerint fura mozgással sikerült. Igy a 31,5km táv 2:52:18 alatt sikerült amivel elsőre elégedett vagyok.

Ez nem tetszik, ide többet nem jövök. Ez volt az Ivett első gondolata amikor nekivágtunk életünk első terep versenyének a Gerecsében és jelentős ideig felfelé kellett futni, aztán még felfele csak meredekebben, majd még felfele csak még meredekebben és itt már gyalogolt inkább az ember. Itt megjegyeztem én is, ha erre kell lefele is menni akkor én inkább keresek majd egy másik utat. Aztán, hogy leküzdöttük a nagyobb emelkedőt már kezdett élvezetesebbé válni a dolog. Lankásabb erdei ösvényeken fák árnyékában folytatódott a dolog és ráért az ember kicsit a tájat is nézegetni meg az erdővel egy hullámhosszra kerülni. Meglepő volt, hogy a szekszárdi dombsághoz képest ahol az év ebben a szakában nyüzsögnek a rovarok a Gerecsében gyakorlatilag nem volt semmi ami megzavarta volna a futást. A frissítő ponton ettünk ittunk majd folytattuk az utat a cél fele ahova rendben meg is érkeztünk. Remek futás kerekedett a végére és ahogy az Ivettnek megígértem nem ő lett az utolsó, hanem én :). Az Ivettnek eddig ez volt a leghosszabb futása 14,6km és beért 1:57:41 alatt ügyesen tekintve az 525m szintet. Jómagam 1:57:49. Ez 8:03-as tempó.

GT_itiner_S_2013.pdf

Meleg volt.

Pünkösd keretein belül egy nap szabadsággal megtoldva elmentünk Balatonfenyvesre kicsit nyaralni. Szombaton a fiúkkal és a Francival megnéztük a Sokat emlegetett somogybabodi terepjárós megmozdulást, ami a várakozások ellenére nagyon jó szórakozást nyújtott. Vasárnap pedig megvolt a keszthelyi félmaraton és a váltó. Bőven vittünk be szénhidrátot a héten vitaminokkal együtt, valamint új versenygatya és zokni erősíti a ruhatárat, úgyhogy nem volt kifogás. Azt kell mondjam jól is ment, különösen, ha a téli leállást is figyelembe vesszük. 51:39-nél váltottunk, az Ivett - elmondása szerint - végig nagyon erőlködött és ügyesen 1:03:41-et ment, így 1:55:21-el fejeztük be a váltót ami majdnem ugyan az mint tavaly ősszel Siófokon. Ez nálam 4:55-ös az Ivettnél 6:03-as kilométereket jelent. Az első körben mivel siettem a másodikat kicsit nehezen kezdem és próbáltam úgy menni, hogy görcs ne legyen, szóval finomabban kicsit. Így a vége szintén az őszt idézi 1:44:24, ami kemény hat másodperccel azért csak jobbra sikerült. Mindez 28 fok napsütésben gyenge szellővel. Nagyon nagyon jó élmény volt mind a kettőnknek főleg a befutósör aratott osztatlan sikert.

11-én szombaton lezajlott a Borvidék félmaraton. Sok szempontból tanulságos volt számomra és jelentett tapasztalatot ami jól jön majd az ősszel a Mecsek Trail futásához. 14.00-kor elrajtolt a mezőny. Megint sikerült addig szöszmötölni, míg az utolsó kétharmadból sikerült elrajtolni. Ezen már nem szoktam problémázni mert valami miatt mindig így alakul. Itt a rajt után rögtön négysávos út van ahol a mezőny elég szellőssé válik ahhoz, hogy akit kell meg lehessen előzni rögtön az elején. Az első négy kilométer olyan nyögvenyelősen ment, hogy kínszenvedés volt. Valahogy nem volt kedvem futni, lehet azért mert hétvégén ha tehetem ebben az időben szoktam szunyókálni kicsit. Azért itt még hoztam az öt percnél gyorsabb ezreket. Kicsit lassítani is kellett. Ezt nem feltétlenül kell mert utána úgy is jön a domb ahol lelassul az ember gyermeke. Elég jól ment az első domb és az utána jövő lejtő, visszaérve a rajthoz hat kilométer után még közel voltam az öt perces ezerhez bár felülről.

Rajt	~6km

Aztán mire a Május 1. utcán keresztül a Napfény fele felértem a Bródyba, még mindig jól ment, suhantam mint a szél. Ebben minden bizonnyal közrejátszhatott, hogy a szurkolótábor (Ivett, Lóri, Franci) erősen biztatott. Sikerült simán megfutni a Csacska szurdikot is. Ekkor még tíz kilométer után 5:12-es ezernél tartottam ami tekintettel a szintre még jónak számít.

Csacska szurdik

Aztán lefele az Iván völgyön sikerült szépen "legurulni" kicsit kilépve, hogy az átlag javuljon. Az István gödrében sikerült úgy frissíteni, hogy szúrt az oldalam egész a következő dombig ami a Cinka utcából nyílik. Ez volt a harmadik domb. Ezt még megfutottam vagányan és az oldal szúrás is elmúlt. A végén még a mosoly is őszinte volt. A háttérben látszik az Iván völgyi lefele tartó út. Képet ad kicsit a szintemelkedésről.

Cinka utca felett

Na, ezt nem kellett volna. Megelőztem vagy tíz embert felfele, de úgy kinyírtam magam, hogy ahol a murvás rész következett és az út is lejtett visszaelőzött vagy tizenöt. Annyira nem tudtam futni, hogy hihetetlen. Aztán megint földes út felfele. Ott még futottam volna, de az előttem lévő srác pont olyan tempóban ment, hogy az nekem futva már nem volt jó és gyaloglásra váltottam. Így értem fel a tetőre. Innen lefele a Bodri pincén keresztül megint futás egész a Porkoláb völgy bejáratáig vízszintesen, ahol is megint piszok nehezen ment. Itt már műmosoly van.

Porkoláb Völgy

Itt frissítés után (banán, szőlőcukor, iso ital, víz) bőven bele-belesétálva mentem fel a negyedik dombra. Azt tudni kell, hogy itt vannak olyan emelkedők ahol szerintem még a kocsi is csak egyesben megy fel. Legalábbis ezzel vigasztaltam magam. Fent a dombtetőn a félmaratoni távnál még két órán belül voltam. Aztán lefele a Kálvária fele kezdtem érezni, hogy baj lesz (görcs), de gondoltam ilyen tavaly is volt majd csak kitartanak a lábaim a célig. Felfele a Kálvária dombra már annyira erősen jött, hogy a frissítés után meg kellett állni nyújtani egy kicsit. Aztán gondoltam megfutom a dombot, de jött megint a rángás, így gyalog fel szégyen szemre. Majd kocogva le. Lefele a Munkácsyn már fennhangon biztattam a lábaimat, hogy tartsanak ki még egy kicsit. Aztán az Ybl Miklóson le viszonylag simán majd a Bezerédj utca felénél a cél előtt ötszáz méterre puff, vége. Görcs. A jobb vádlim felmondta a szolgálatot. Mivel ilyet még nem tapasztaltam, nagyon megijedtem. Egyrészt eléggé fáj másrészt durván néz ki ahogy az ember vádlijában egy izomcsomó természetellenes alakot formáz, harmadrészt meg nem tudtam mit csináljak. Az emberi jóságba vetett hitem ezen a ponton felfele mozdult jócskán, mert többen kérdezték, hogy bevigyenek e a célba illetve, hogy kell e segítség, de mivel elkeseredésemben folytak a könnyeim inkább nem kértem segítséget. Aztán valaki odajött és mondta, hogy elég rondán néz ki és támasszam fel a lábfejem a padkára és nyújtsam óvatosan, majd tovább ment. Ez valóban segített és a maradék métereket sikerült futva megtenni, még ha kissé bicegős is volt a mozgás. A célegyenesben az Ivett drukkolása megint sokat segített, hogy viszonylagos méltósággal küzdjem magam át a célvonalon. A befutó képet elnézve ez nem sikerült. Nincs mosoly.

Cél

~24km táv 2:17:15 alatt 5:41 tempó. A legfontosabb tanulság az volt, hogy nem biztos, hogy érdemes minden emelkedőt megfutni. A lassan járj tovább érsz itt fokozottan igaz. A görcs nem tudom mért volt, további után olvasást igényel. A helyezés 720/197 a versenyen, 519/179 a férfiak között.