Madáretető

Itt pedig a képek.

Tavaly életem első futóversenye volt a Délibáb hét kilométeres távja, amit 43:43 alatt sikerült teljesíteni. 39 fok volt árnyékban és piszkosul elfáradtam. Ezért az idén direkt volt célzott tréning melegben, hogy szokjam a körülményeket.

Péntek reggel miután a fiúkat letettük a bölcsibe, gyorsan összepakoltunk és elindultunk a Hortobágyra. Útközben Poroszlón ettünk a világ egyik lejobb réteséből. Elfoglaltuk a szállást a Patkós csárdában, ezt követően Poroszlón megnéztük az Ökoparkot ahol van egy nagy, édesvizi halakat bemutató akvárium is, majd bementünk Tiszafüredre ahol éppen indult a Halas Napok nevű rendezvény. Mivel sült keszegre fájt a fogam végigjártuk az egész területet, de mire megtaláltuk már elment tőle a kedvem, így mást ettünk majd mentünk a szállásra. Sajnos itt a nagyon egyszerű, részeg és vulgáris szomszédok miatt fennt voltunk hajnali egytől hajnali kettőig. Ezt meg az egész estét betöltő kutyaugatást leszámítva jót aludtunk. Másnap korán érkeztünk a tett helyszínére, így volt időnk a Hortobágyon megtekinteni a Csárdamúzeumot és környékét.

Emiatt sajnos lekéstük a lovasbemutatót ami tavaly nagyon tetszett. Kicsit még tengtünk lengtünk majd indult a verseny.

A rajtzónában az elején még minden rendben. Titkolt reményekkel - miszerint valami csoda folytán két óra alatt meg lesz - mered a harcos a távolba.

Az első kör a maga harminckilenc perces idejével még bizakodásra adott okot. Aztán a második már negyvennégy lett ahonnan még meg lehetett volna csinálni. De talán emiatt a gyorsabb kezdés miatt nagyon nyögvenyelősen ment a harmadik ami negyvenhét percre sikerült így jövőre is lesz mit teljesíteni.

Aztán a végén mégis csak volt némi hajrá mert lesült volna a bőr a képemről ha a katonai gyakorlós srác aki a bal képen látszik picit mögöttem bakancsban futva elöttem ér be.

A célbaérkezés után volt azért zombi üzemmód rendesen. A póló azért áll olyan passzentosan mert L-es helyett S-es kaptam a rajtcsomag felvételekor (ez utólag derült ki). Furcsa is volt, hogy csak én vagyok olyan deltás, hogy feszült rajtam a mez, mindenki máson lazán volt.

A negyedik félmaraton vége tehát 2:10:28 lett (33 fok, felhős) ami a titkos reményeket nem teljesítette ugyan, de a tavalyi 43:43-at sikerült három körön keresztül tartani ami azért nem rossz. Túl a slambucon és a gulyáson itt már őszinte mosollyal.

 
Az én egyszemélyes szurkolótáboromnak és fényképészemnek pedig köszönöm a bíztatást.

Végül idézet egy sporttárstól ami nagyon tetszett: "Futásnak látszik még amit csinálok?"

A Hortobágyra készülve tegnap délután (34 fok) leballagtunk az Ivettel a pályára egy kicsit mozogni. Amíg ő gyalogolt hat kilométert szépen kényelmesen itt-ott egy jósló fájással, én fotuttam 40 kört a hetes pályán. Ezt tizenhat kilométernek számoltam el végül, hogy képezzek vésztartalékot a lelkiismeretemnek. Meleg volt és izzadtam mint a dög. Meg is ittam három liter vizet, de mivel fújt a szél a combjaim megint megsínylették a dolgot. A bal oldali az jó gyufásdoboznyi a jobb valamivel kisebb. 

A tanúlság az, hogy hiába van meleg, ha fúj a szél akkor kenekedni kell és nem csak naptejjel.

Múlt szombaton reggel 8-ra megjött a Birki kicsit mámorosan és kialvatlanul, de annál nagyobb lelkesedéssel, hogy elinduljunk nyáregyházi krosszpályára a Brutál Futásra. 155 kilométer tömör gyönyör míg odér az ember különösen a Bács-Kiskun megyei utakat tekintve, amit az Ivett elég rosszul bírt a nagy pocakjával. Egy órával az első futam előtt érkeztünk, így maradt még idő a pályát kicsit bejárni és megnézni szenvedéseim majdani helyszíneit. Kívülről nem is tűnt olyan veszélyesnek a dolog.

Aztán elkezdődött a verseny és az események mentek maguktól. Mivel a rajtnál kellett felvenni a cipőt így kicsit lemaradva a végén tudtam csak indulni. Gondoltam megkötöm rendesen, de így is kioldozódott a végére. Kettő kör volt a krosszpályán majd egy a közeli erdőben végül még egy kör a pályán. Mindez kb. 32 fokban. Az erdőben futni az akadályokhoz képest egész felüdítő volt. Mámeg rendes sarokra érkezéssel.

Az első körben a vizesárok még kellemetlen, hideg volt, a másodikban viszont már kifelyezetten kívántam. Ezek a képek a másodikban készültek.

Volt még aztán sár és némi domb.

Majd le is telt a hét kilométer. Hát tényleg a leghosszabb volt amit eddig futottam. Itt már a célban és a szurkolótáborral. Kár, hogy a Birkivel nincs kép.

42:09 lett a vége. Ez egy kicsit felette van a 6:00-ás tempónak, de itt nem is ez volt a lényeg. Még ha nem is oylan kimerítő mint egy félmaraton, de sokkal fárasztóbb. Egy óra mulva mire megettük a babgulyást, ami nagyon finom volt, már nem volt bajom. Jövőre megint jövünk az tuti. Este még lementem Bátaszékre kicsit dumálni a cimborákkal, ahol 95 kiloval megnyertem a fekvenyomó versenyt. Hiába, a Brutálfutás szelleme kísért.

Életem első utcai futóversenye amit láttam a 2011-es keszthelyi volt és bár a kissé fura stílusú bemondó srác nagyon nem tetszett maga a rendezvény magával ragadott és éreztem, hogy előbb vagy utóbb de részese akarok lenni ennek az atmoszférának. Lelkesen szurkoltunk az Ivettel vagy két órán keresztül aminek a végére megfájdult a tenyerem a sok tapsolástól. Menet közben több versenyző mondta, hogy be lehet ám állni, de akkor még a félmaraton elég távolinak tűnt. Azóta pár versenyen részt vettem, így a bemondókkal sikerül egyre jobban egy hullámhosszra kerülni, szokni a stílust, majd vasárnap eljött a nagy nap. Újra Keszthelyen, de most már versenyzőként.

Nem izgultam mert éppen egy idegbecsípődésből lábadoztam aminek következménye képen elég könnyed felkészülést sikerült produkálni. Szekszárd után még azt mondtam, hogy 1:50 alá akarok menni Keszthelyen, de szombaton már kiegyeztem volna egy 2:00 alatti idővel is tekintettel, hogy a héten futottam egy közel másfél órás 15 kilométert. Azért próbáltam megtenni minden tőlem telhetőt és egész héten tésztát ettünk még a versenyt megelőző tészta partin is bevágtuk a túróstésztát, hogy ezen már ne múljon. Aztán mivel nem akartam elkövetni azt a hibát mint Pesten, közvetlen a rajt előtt elmentem még a toalettre, hogy ne cipeljek felesleges fél kilót, ezért nem fértem be hátra a rajtzónába. Az Ivettel a rajtzóna első harmadánál várakoztunk a kordonon kívül mondom majd megyek a végén. Ekkor az Ivett szólt, hogy másszak át a kordonon mert nem én lennék az első. Kicsit vonakodtam, de bemásztam. Itt már a karámból nézek kifele.

Ez mint kiderült kiváló ötletnek bizonyult. Na lényeg, hogy kicsit szorongtam a mezőny egyharmadától indulni de aztán eldördült a rajt pisztoly és jött minden magától.

Innen elég eseménytelen volt a verseny mert minden összejött. Nem fájt semmi, nem feszélyezett semmi csak mentem, az elején talán egy kicsit gyorsan is mert 5:10 körüli ezrekkel mentem az első 5-6 kilométert. Itt még ruganyos járással.

Gondoltam talán elfáradok a végére, de ezzel majd akkor kívántam foglalkozni. Itt az első kör végén érek a célba - utólag nézve itt már dúrva sarok becsapódással. Ehhez hozzájárulhat, hogy a célegyenes előtt volt egy jó száz méter hosszú emelkedős utca és kicsit kifulladtam.

Frissítettem vagy nyolcszor, félúton bekaptam egy Magne B6-ot és tartottam a tempót. Persze a végére lassultam valamelyest, de nem jelentősen. Azért a legvégén az Ivett buzdítására még egy kis hajrára is marad erő bár csak az utolsó százötven méterre, így a 21,1 kilométert megtettem 1:51:18 alatt 24 fokban gyenge szellőben. Eddig itt voltam a leggyorsabb. Nem is nézek ki sokkal rosszabbul mint egy képpel feljebb.

Tanulság az, hogy érdemesebb egy kicsit nagyobb önbizalommal elölről indulni, persze szépen kint a szélén, hogy a gyorsabbak el tudjanak menni mert így nem komótosan kezd az ember amiből nehezen gyorsul fel. Továbbá, hogy frissíteni meg kell állni mert hosszú távon többet nyer az ember, mint amit azzal a 20 másodperccel veszít amíg iszik. Végül, elég csak egy pár napnyi szénhidrát napot tartani mert most egy darabig a tésztára rá sem tudunk nézni.